Rydel

  Arra keltem, hogy sírok. Nem tudom miért csak úgy... Nem emlékeztem arra, hogy mit álmodtam, csak foszlányok maradtak meg és azok mind borzasztóak voltak. Egy égő ház, egy ember akit megölnek és végül a szüleim, a szüleim akik ki tudja hol vannak most és, hogy élnek-e egyáltalán. Félek, de piszkosul, mondhatjuk azt is, hogy rettegek... Ránéztem az ágyam mellett lévő órára, ami szombat, reggel 6 óra 30-at jelzett. korán van, nagyon korán. Ahogy feltápászkodtam az ágyamon láttam ahogy mellettem Summer még az igazak álmát alussza, és másik oldalamon Vivian is mélyen alszik. Vivian... Nem tudom, mi tévő legyek, tegyek úgy mintha tegnap semmi nem történt közte és a bátyám között vagy beszéljek vele esetleg... uhhhh! Nem tudom. Miután ezen filóztam még egy pár percet rájöttem, hogy éhes kezdek lenni. Így lassan és a lehető legnagyobb csöndben kikászálódtam az ágyamból és kiléptem a szobámból. Ahogy leértem hangokat hallottam a konyha felől.
-Boyce?-kérdeztem halkan mikor benyitottam.
-Jó reggelt!-köszönt vissza kómásan kezében egy kávéval. Ekkor én is neki fogtam a reggeli kávém el készítéséhez. Csöndben kortyolgattuk kávénkat és mind ketten bámultunk ki fejünkből.-Mi a baj?
-Miért gondolod, hogy bármi bajom is lenne...?-kérdeztem, de éreztem, hogy hangom elcsuklik. Hirtelen gyomrom görcsölni kezdett és könny cseppek gurultak le arcomon. Elfordultam. Nem akartam, hogy így lásson. Ekkor éreztem, hogy valaki óvatosan megölel hátulról...
-Mi a baj?-kérdezte gyengéden  Boyce.
-Nem tudom, minden..-szipogtam végül.
-Hé semmi baj.-mondta és szorosabban ölelt mire én is vissza öleltem.

  Ott álltunk egymásba borulva én sírtam ő meg csak halkan csitítgatott. Nem tudtam igazából,hogy most mi is zajlik le bennem, de úgy éreztem azzal tudom kiadni magamból, hogy sírok... Egyszer csak valamit éreztem. Ez olyan érzés volt amit eddig még soha nem éreztem. De jó volt és olyan szép., gyengéd. Olyan ami bármit elfeledtetett  velem. És hirtelen azt éreztem, hogy soha nem akarok elszakadni Boycetól. Ám ekkor olyas valami történt velem ami egyszerűen leírhatatlan dolog.... Megcsókolt.

Summer

  Rohantam haza a sötétben. Semmit nem láttam csak pár halvány fényű lámpa világította meg a ködös utcákat. Nem akartam elhinni... Hogy ezt tette. Azt hittem, hogy ő más, mint a többi... Utálom, utálom azért amit tett. Csak egy baj volt. Hogy belül még mindig ugyan úgy szerettem őt, ahogy eddig is. Nem tudtam rá haragudni bármit is tett. Mikor hangokat hallottam a hátam mögül gyorsabban kezdtem szedni a lépteimet. Csak remélni mertem, hogy senki nincs otthon. Azt mondták este elmennek. Nem tudtam volna a szemükbe nézni ezek után. Főleg nem Rockyéba. Ahogy befordultam az utcánkba, láttam, hogy a ház sötét és egy nagy kő esett le a szívemről. Mikor oda értem az ajtónkhoz, kapkodva kotorásztam a táskámba. A hangokat egyre közelebb hallottam, az idő csak pörgött én meg nem találtam azt a hülye kulcsot. Mikor már harmadszorra túrtam fel a táskámat végre kezembe csúszott a lakás kulcsom. Kezem izzadt, ahogy elfordítottam a zárat és végül egy ismerős kattanást hallottam. Az előszoba korom sötét volt, mikor az ajtó becsapódott a hátam mögött. Eddig bírtam... A tüdőm majd szétszakadt és alig kaptam  levegőt. Szét estem, minden a nyakamba zuhant és megtörtem. Egyszer csak zokogni kezdtem. Halántékomon éreztem ahogy a jéghideg izzadtság cseppek végig gördülnek a hátamon. Fájt, mindenem. A lábaim, a fejem, a lelkem és egyszerűen az egész testem. A vállam rázkódott a sírástól, mikor egy emberi alak állt meg előttem. Fölém magasodott, hogy jobban szemügyre vegyen. Megállt bennem a vér. Szemeimet lassan lecsuktam és arra koncentráltam, nehogy elsírjam magam. Apró könnyek szöktek ki csukott szemem alól mikor végleg biztos voltam benne, hogy ki áll előttem. Óvatosan feltápászkodtam, mire ő egy kicsit meghátrált. álltunk egymással szemben a vaksötét szobában. Ő és Én. Én és Ő. Újra kitört belőlem a zokogás de mielőtt végleg összeomlottam ő elkapott, és szorosan magához ölelt. Én a vállába fúrtam fejem és mélyen beszívtam az illatát. Ekkor éreztem, hogy szorosabban ölel. Biztonságban éreztem magam és halkan suttogtam hozzá.
-A többiek...-kérdeztem de már meg is kaptam rá a válaszom.
-Nincsenek itt.-mondta.-Mi történt?-kérdezte meg halkan. Ekkor egy mély levegőt vettem és egy kicsit eltoltam magamtól.
-Nem... Nem akarom, még egyszer elmondani legyen annyi elég, hogy...-mély levegőt vettem de megállította a mondatomat.
-Ne, csak ne mond ki.-mondta lassan és nyugodtan de éreztem ahogy izmai megfeszülnek. Szemeimben újra megindult a könny zuhatag.
-Én félek. Követett és...-kezdtem mire szorosabban öleltem át.-Csak ne hagyd, hogy-ekkor félbe szakított és mélyen a szembe nézett.
-Soha nem fogom hagyni, hogy bárki is bántson. Megígérem.-mondta Rocky és óvatosan leszedte rólam a kabátomat.

Vivian

   A srácokkal eldöntöttük, hogy ma elmegyünk és megnézünk egy filmet, mert az mindenkinek jót tenne. Bár Rocky azt mondta nem vágyik most a mozira attól még a többiekkel nagyon jól éreztük magunkat. Nevettünk és sztorizgattunk mint egy nagy család, néhány öhm... hiányzó taggal... Már késő este volt mikor haza értünk halkan nyitottunk be (már amennyire halkak tudtunk lenni... Ez alatt azt kell érteni, hogy Ross majdnem leverte az ajtó melletti fogast, Ryland pedig megbotlott egy cipőben és hasra esett.) Mikor mindenki felért a szobáink felé vettük az irányt. Ross és Ry hamar eltűntek, én és Delly is éppen beakartunk lépni a szobánkba mikor a másik két fiú hangját hallottuk a hátunk mögött.
-Ki lettünk szorítva  saját szobánkból-mondta röhögését vissza fojtva Riker.
-Akkor Boyce te menj az én helyemre én meg megyek le a nappaliba.-mondtam és már indultam is volna lefelé mikor Rik előtt kötöttem ki.-Öhm, Riker?-kérdezte egy fura grimasszal.
-És én ? Én hol alszom?-óvatosan félszemmel hátra tekintettem, hogy ellenőrizzem bátyám nincs-e már mögöttem de hál' isten már elment.
-Hát tulajdon képen, ha nem bánod esetleg... Öhm lehet, hogy szorítok egy kis helyet a nappaliban.-mondtam egy kaján vigyorral...
-Örömmel.-mondta és viszonozta arc kifejezésem.

   Mikor vissza értem a nappaliba Riker épp a telefonját bizgerálta, az ágyon ülve egy boxerben. Áh nem... Áh dehogy, egy kicsit sem szorult össze a gyomrom mikor megláttam őt. Amikor végre felfedezte, hogy az ajtóban állok kicsit elvigyorodott és mögém lépett.
-Ezzel még tartoztál...-mondta és hátulról magához húzott finoman majd megcsókolt. Éreztem forró ajkait a számon. Amióta ide kerültem erre vártam, és most megtörtént. Ekkor kezei elkezdtek lefelé vándorolni egészen a csípőmig...


"Szóval ez lett volna az a várva várt rész remélem azért nem nagyon haragszotok amiért annyit késtem! Komizzatok, hogy mien lett!!! 

Nóri xxx #R5Family"

Riker

  -Ez mi volt?-kérdezte meghökkenve Vivian.
-Fogalmam sincs.-felelte Ross, Ryland és Rydel egyszerre.
-Én azt hiszem tudom. beszélek Summerrel.-mondtam végül és elindultam fel a lépcsőn.
-És Rockyval mi lesz?-kérdezett vissza Vivi.
-Majd én lerendezem.-mondta Boyce higgadt hangon húgának.

 Ahogy felértem a lépcsőn szembe találtam magam a lányok szobájával. Az ajtón már nem egy név hanem három állt. Rydel, Vivian és Summer. Furcsa volt, anyuék csak tegnap mentek el, de már sokkal nehezebb, mint az reméltem... Ahogy lassan erőt vettem magamon, bekopogtam. Semmi válasz. Vártam egy kicsit majd újra kopogni kezdtem. Amikor megint csak néma csendet kaptam válaszul lenyomtam a kilincset és óvatosan benyitottam. Ott ült egy kicsi szőke hajú csöndben zokogó kislány. Hirtelen egy emlék suhant át az arcomon.

"-Engem senki nem szeret.-hallatszott egy lány hangja hátul. Az ágyon kuporgott pont, mint Summer. ekkor egy szőke hajú kamasz fiú csüccsent le mellé.-Egy fiú sem hívott el még randizni Rik! Senki nem mondta, hogy szeret. Ronda vagyok a fiúk mindig CSAK haverkodnak  velem. De igazából senki nem szeret úgy ahogy egy lányt kéne szeretniük...-fejezte be a lány és újabb zokogásban tört ki.
-Delly! Minden fiú buta, aki nem szeret téged. Te egy gyönyörű lány vagy és hidd el, egy nap mind egytől egyig megfogják bánni, hogy nem jöttek veled össze! És hidd el mindenki szeret, mert téged nem lehet nem szeretni.-mondta a fiú és gyengéden átölelte a lányt.
-Köszönöm, szeretlek!
-A húgom vagy, ez semmiség!"  
  
  Már tudtam mit kell tennem.
-Miért utál?-kérdezte félve.
-Nem utál, sőt...-mondtam egy hamiskás mosollyal, amit ő egy összezavarodott fejjel reagált.-Mindegy, a lényeg az, hogy nem utál, csak fura neki. Ez az egész helyzet más. Érted? Figyelj anyámék csak egy napja mentek el, de már kezdődnek a konfliktusok. Nem tudom mi lesz itt...
De biztos át vészeljük.
-De akkor meg, honnan ismeri?
-Nem tudom, azt se tudom ki az a csávó.
-Riker? Ugye elmehetek vele a buliba?-kérdezte végül szipogva.
-Persze, de ne csinálj semmi hülyeséget rendben?-egyeztem végül bele.
-Igen! És köszönöm Rik. De Rockyval mi lesz?
-Hagyjad majd mi megoldjuk.-mondtam azzal felálltam és kifelé indultam.

Vivian

  Mindent hallottam és ekkor egy könny csepp gördült le az arcomon. Igaza volt. Mindenben és ez volt az a pillanat amikor először  támadt ilyen érzésem. Csak azt akartam,hogy vele legyek. De mindennél jobban. Nem tudom miért vagy hogyan, de mellette biztonságban éreztem magam. Szeretem. De mi ez? Én nem ilyen vagyok... Ez nekem új. Utálom, utálom ezt az érzést. Nem tudtam mi ez. De nagyon idegesített. Ekkor azt vettem észre, hogy a lábaim, maguktól indultak meg abba az irányba amelyikbe az előbb ő is ment. Nem ez velem nem történhet meg... Ez nem én vagyok. Most mi ez?? Csak az a baj, hogy enm tudom kiverni a fejemből azt a szempárt és azt a bizonyos szőke hajat. De miért én? És miért épp most amikor a legnagyobb veszekedés folyik???

   -Hihetetlen vagy!-mondtam halkan ahogy kiléptem a házból és a verandán találtam magam. Egy sötét alak ült a lépcsőn csöndben felette csak a csillagok világítottak. Lassan elindultam felé. Ekkor megmozdult és fel nézett rám.
-Ezt meg, hogy érted?-mondta lágyan és hangján halható volt, hogy mosolyog.
-Kedves volt amit a húgomnak mondtál.-mondtam és én is leültem mellé.
-Tehát hallottad.-mondta halkan én meg bólintottam.-Ügyes kis boszorka vagy te.-ezen mindketten halkan nevettünk.
-De tényleg így gondolod. Mármint, hogy napról napra nehezebb lesz, meg amit mondtál...-kérdeztem félve.
-Nem tudom.-sóhajtott fel.-Fogalmam sincs egyenlőre azt sem tudom, hogy anyámék hol vannak, vagy, hogy miért mentek el... De te is látod nem? Látod, ahogy mindenki, próbálja kihozni magából a maximumot és mindent próbál elfelejteni. De nehéz, és senki nem mondta, hogy könnyű lesz...
-Tudom., De meg kell próbálnunk elfogadni,és együtt élni, mert amennyiben ez nem sikerül, mi nehezítjük meg magunknak.
-Csak az a baj, hogy megváltozunk...
-Szerinted utálja?-kérdeztem végül elgondolkodva.
-Tessék?
-Hát, Rocky. Mármint amit Summer mondott...-mondtam és kicsit elhúztam a számat.
-Te most hülyéskedsz.-kezdte lazán mosolyogva.-Éppen ellenkezőleg. Az idegesíti, hogy Sum nem lehet az övé. És ez nagyon szar érzés tud lenni.-fejezte be majd lassan kifújta a levegőt mintha valami zavarná őt.
Hallottam, ahogy nagy levegőt vesz és mellhasa megemelkedik. Minden izma megfeszült. Majd megint kifújta a levegőt.
-Igazából van egy dolog...-mondta majd lassan közelebb hajolt hozzám. Ott voltunk egymással szemben az arcunk 1 centire volt a másikétól. Éreztem ahogy a hasamban minden lepke kiszabadul és elpirulok. Ekkor kicsapódott az ajtó.

Stormie

  November közepe. Már javában érezhető volt, hogy hamarosan közeledik a tél. A szél egyre többet, és egyre erősebben süvített. A nappalok rövidebbek lettek és az éjszakák hosszabbak. Már délután 5-kor sötét volt. Tehát ez is csak egy normális téli estének indult, amíg nem az ajtó csengő éles hangja szakította félbe családom vidám kis cseverészését. Amikor kinyitottam az ajtót el állt a lélegzetem... Három kamasz állt ott a bőröndjükkel, megszeppenve, és félve bámulva rám. Rögtön fel ismertem őket... A fiú, Boyce, sötét haja pont, mint az apjáé volt. Szeme viszont az anyjáé. A két lány, Vivian az idősebb, kiköpött anyja már csak a kiállásából is rá lehet jönni, erős és magabiztos tartása pont mint Annabell, viszont a legkisebb Summer az apjára hasonlít. Kedves kis arcára most félelem ült ki de látszott rajta, hogy imád mosolyogni. Szőke haja viszont az anyjáé.  Nem tudom mit mondhatnék utoljára akkor láttam őket mikor még ici-pici kis babák lehettek. Akkor most miért vannak itt? És hol van az anyjuk?
-Stormie?-kérdezte halkan Summer, mire én zavarodottan bólintottam.-Ezt anya küldi.-és átnyújtott nekem egy levelet. Hallottam, hogy családom nyugtalankodni és izegni, mozogni kezd a nappaliba mögöttem. Csendben elvettem a levelet min mindössze csak 3 sor állt.

"Stormie!

Vigyázz rájuk, nekem most el kellet mennem... Hogy hova? Az mindegy.
De egy valamit tudnod kell... itt van! És oda kell, hogy menjek, hisz, tudod mikre képes és az egyetlen akire hallgat az én vagyok... Meg kell akadályoznom őt.

Szeretettel,
Annabell"

  A lábaim földbe gyökereztek ahogy elértem a levél vége felé. Nem az nem lehet. Vissza jött? De hát ő, ő, nem... De ha ez igaz amit Ann írt akkor ő is veszélyben van. Viszont most van még egy dolgunk mielőtt neki állnék Anna keresésének. A gyerekek.
-Na gyertek csak, nem kell félni. Kerüljetek beljebb.-mondtam kevesen, és mire beléptünk családom összes tagja ott állt előttünk és nagy örömömre Mark is elsápadt.-Srácok, ők itt a Downtown testvérek Boyce, Vivian és Summer. Az anyukájuk főiskolai, nagyon jó barátnőm, de sajnos rég nem hallottam felőle. Viszont most el kellet mennie és azt szeretné, ha mi vigyáznánk a gyerekeire. Nem tudom mennyi ideig lesz távol, de arra szeretnélek titeket kérni, hogy viselkedjetek normálisan...-mondtam és egy nagyot sóhajtva a három másik gyerek felé fordultam.-Tudom, hogy semmit nem értetek ebből az egészből, de azt kell, hogy mondjam, nem baj. minél kevesebbet tudtok erről annál jobb, de semmi bajotok nem lesz világos. itt biztonságban lesztek, megígérem. Ők itt a gyerekeim és a férjem Mark. Riker a legidősebb, majd Rydel, Rocky, Ross és Ryland. Srácok egy picit hadd beszéljek apátokkal addig mutassátok meg a lakást nekik. A két lány Rydelnél alszik Boyce meg dönthet.-fejeztem be monológom majd bele karoltam férjembe, hogy egy kicsit arrébb húzzam őt.

  -Na jó szívem ezt most megmagyarázod!-mondta Mark és hallatszott a hangján, hogy az egyenes választ szeretné tudni.
-Annabell elment, mert Pete vissza jött... És most elment megkeresni őt.-mondtam és lesütöttem szememet.
-Normális ez a nő? Miért keresné azt aki, aki... Te is tudod.-mondta halkan.
-Mert újra megakarja tenni és tudod, hogy az egyetlen akire Pete hallgat az ő, de nem hagyom, hogy ezt egyedül csinálja Mark. Én megkeresem őt és segítek neki.
-Egyedül nem mehetsz... Nem hagyom, hogy bármi bajod essen. Világos? És nem akarom azt hallani, hogy nem...-mondta férjem nagyon komolyan én pedig rábólintottam.
-De mi lesz a gyerekekkel. És a bandával és a forgatásokkal.-aggódva tekintettem Markra.
-Édesem már nem kisgyerekek és semmi baj nem lesz a koncerteket Bobby nagyon jól letudja vezetni Rylandel és a forgatásokon pedig ott van mindenki! Meg lesznek és nem akarom, hogy tudják, hogy miért megyünk el rendben?-halatszott a válasz férjemtől.
-Rendben ezt én sem akarom, de akkor még is, hogy mondjuk el nekik?
-Hogy mondjatok el mit?-hallottam meg Rocky hangját a hátam mögül. Mire hátra pillantottam már mind ott álltak és a kérdésükre várták válaszunkat.
-Apátoknak és nekem el kell mennünk. Nem tudom mikor jövünk meg, de haz fogunk jönni megígérem.
-Hova mentek?-kérdezte Rydel.
-Minek mentek el?-folytatta Ross és könnyek szöktek a szemembe.
-Csak kérlek ne tegyétek még nehezebbé.-mondtam könnyezve.
Riker, Boyce ti vagytok a főnökök és Ryland tied a koncertek, számítok rátok! És Ross minden renben lesz.-mondta végül Mark és így történt az, hogy nem sokára a kocsiban ültünk. Csak mi ketten neki indulva az egész világnak, hogy belevágjunk az ismeretlenbe és előkerítsük azt a nőt akit bármelyik percben meggyilkolhatnak. Szuper!

Summer

  Mind a nyolcan ott ültünk a kanapén szótlanul és csak bámultunk ki az ablakon. Nem akartuk elhinni , hogy mi volt ez... Tanácstalanok voltunk és azt se tudtuk egymásról, hogy ki-kicsoda. Ekkor Riker fel kelt.
-Na jó nem tudom mi volt ez, de anyáék elmentek és itt hagytak minket. Azt mondták vissza jönnek, úgy hogy azt hisze hinnünk kell nekik... Tehát javasolnám, hogy felejtsük el és gondolkozzunk nagyobb problémákon.
-Mégis mi lehetne ennél nagyobb probléma?-kérdezett vissza Ryland.
-Az drága öcsém, hogy 8-an vagyunk és azt se tudjuk, hogy ki-kicsoda. Mármint persze a tesókon kívül-tette hozzá az utolsó mondatot is.-És mivel apa azt mondta, hogy Boyce és én vagyunk a főnökök a i szavunk a döntő, világos? És Rocky van egy jó hírem kaptunk egy új szoba társat.-fejezte be és bátyámra mutatott.
-Na jó! Össze dobok valami vacsit. Gondolom mindenki éhes, lányok segítetek?-kérdezte Rydel kedvesen és a konyha felé vette az utat, én és Vivi is követtük őt. Miközben a konyha pulton ücsörögtem hallgattam ahogy Rydel és a nővérem egész kis vidám cseverészésbe merül, de most valahogy nem tudtam oda figyelni. mert egyre csak ő rá tudtam gondolni és kifelé bámulva az ajtón őt nézni ahogy a többiekkel röhög és hülyül. Hosszú barna haja volt és barna szeme. Csak néztem őt és arra lettem figyelmes, hogy ő is engem néz mindketten mosolyogtunk. Majd valaki szólt neki és ő eltűnt. Félek. Anya el ment és nem tudom mi lesz. De érzem, hogy nem lesz könnyű és, hogy mindennap egyre nehezebb lesz. Minden megváltozik.

  Másnap iskolába kellett mennem, hiába történt akármi tegnap, azt senki más nem tudja csak én és a hét másik testvérem. Egész nap izgatott ez az "új család" dolog. Nem hagyta nyugodni az agyamat semmi, se Ő, se anya vagy Stormie és Mark, meg aztán ezek az új körülmények hozzá kell szokni, de nagyon nehéz, kell még egy kis idő. Ahogy a szekrényembe tettem be a cuccom és vettem elő kabátom egyszer csak ismerős hangot hallottam magam mögött.
-Szia kis csaj! Hogy telt a nap?-kérdezte Nathan.
-Ejha nem hittem, hogy hallunk még felőled Nathan Skygrow.-mondtam majd kicsit elpirultam. Nathan jó ideje nem volt suliba. Nem tudom miért, de ő tipikusan az a laza srác típus akiért minden csaj oda van és ő mindenre magasról tesz. De tagadhatatlanul helyes...
-Hát pedig itt vagyok és tulajdon képen, pont, hogy miattad...-mondta én meg úgy éreztem mintha, valami lepke tenyészet lenne a gyomromba.-Szóval arra gondoltam, hogy nem lenne-e kedved eljönni velem ebbe a holnap esti buliba.
-Persze...lenne-vágtam rá habozás nélkül.
-Nagyszerű hétre érted megyek.-mondta azzal egy kacsintásal és egy laza mosollyal otthagyott. A mennyekben éreztem magam. Ott repkedtem a felhők között milliónyi lepkével súlytalanul és csak szálltam, és szálltam, és szálltam egyre magasabban.

   Sikítva léptembe a házunk ajtaján és máris tizennégy kíváncsi és érdeklődő szempár fogadott. Szemem csillogott arcom meg teljesen kipirosodott, mert hazáig futottam, de egy hihetetlen nagy mosoly ült ki arcomra.
-Summer?-kérdezte érdeklődve Riker.
-ELHÍVOTT NATHAN ELHÍVOTT!-sikítottam örömömben.
-Először is ki az a Nathan, hova hívott és hány éves?-emelte fel a hangját Boyce és látszott a szemében a védelmező báty.
-Nathan Skygrow a suli leghelyesebb pasija és erre vártam már mióta, kérek had menjek el a buliba! Kérlek!-mondtam neki könyörögve , de nagy meglepetésemre nem ő hanem Rocky válaszolt.
-Nem!-mondta.
-Mi van?-értetlenkedtem.
-Azt mondtam nem. Elmehetsz a buliba, de nem vele!
-Azt se tudod ki az!-jelentetem ki dühösen.
-De, tudom... És megmondtam azzal az idióta barommal, sehova nem mész! Ennyi.-mondta majd fogta magát és elviharzott nekem se kellet több felrohantam a szobámba és magamra csaptam az ajtót. Nem értem mi a baja vele,hisz azt se tudja ki az. Vagy, talán....

Bevezető - Gondolatok

Summer.: "Itt vagyok. Anya elment, apám, meg már rég nem él. Félek. Nem tudom mi lesz. Eddig én voltam a legkisebb és Miss. Tökély, de most minden megváltozott. Nem kellene szeretnem őt. Mindenki ezt mondja, még ő is, de ha egyszer nem tudom nem szeretni?"

Vivian.: "Mindig velem volt a legtöbb baj. De most, hogy anya elment nincs akli mindig kihúzzon a csávából. Eddig mindig csak játszottam a frfiakkal, mert úgy gondoltam semmire sem jók csak, hogy mulatozzunk velük. Aztán jött Ő. És a szívem majd kiugrik a helyéről, ha meglátom őt. Mi történik velem???"

Rydel.:  "Tetszik. Aranyos. Helyes. Sexy. Vonzó. Mind ezeknek a szavaknak a jelentését máig nem tudtam. Soha senki nem csókolt még meg. A fiúk mindig megijedtek tőlem, hisz ki akarna egy olyan lánnyal járni akinek négy fiú tesója van. De most minden megváltozott, hiszen itt van. És szeret. Legalábbis azt hiszem."

Rocky.: "Nem szabad. Nem engedhetem magamhoz közel. Nem ő jobbat érdemel, mint én. De, ha ez az igazság akkor mondja meg nekem valaki, miért hiányzik? Miért akarom mindig magam mellet érezni őt? Mert nem akarok semmi mást csak őt, de teljes egészében."

Riker.:  "Más, mint a többi lány... De egyszerűen nem tudom róla levenni a szemem. Nem. Nem lehet. Most nem lehet szerelmes... Más feladataim vannak és a lányok most háttérbe kellenek, hogy szoruljanak. De ha csak egy kicsit. Nem sokat... Tényleg csak pár percre, enyém lehetne, akkor, talán... De nem, most nem."

Boyce.: "Megkell őket védenem! Nem hagyhatom őket cserben. De már nem csak a húgaimról van szó, hanem az új családomról. És Róla..."